Karbongazdaságtan

FOGARASSY CS. (2009) KARBONGAZDASÁGTAN – EGY SZAKKÖNYV AZOKNAK, AKIK SZERETNÉK TUDNI HOGYAN NÉZ MAJD KI A ZÖDBERUHÁZÁSOK FINANSZÍROZÁSÁNAK PÉNZÜGYI HÁTTERE NÉHÁNY ÉVEN BELÜL!

Részletek a könyvből:

ALACSONY KARBONKIBOCSÁTÁSÚ GAZDASÁG

Az alacsony karbon-kibocsátású gazdaság vagy az alacsony fosszilis üzemanyaggal működő gazdaság koncepciója arra az alapösszefüggésre épül, amely egy minimális input anyag és energia-bevitel mellett, minimális üvegházgáz (ÜHG) emissziós outputot képes megvalósítani. A bioszféra emissziós terhelésének értékeléshez egy speciális ÜHG gáz egyenértéket, a CO_2e vagy karbon egyenértéket használja. Az alacsony karbon-kibocsátású gazdaság (low-carbon economy) koncepciója arra közös megegyezésre támaszkodik, mely szerint a tudósok és társadalom döntő többsége úgy gondolja, hogy az emberi tevékenységgel kibocsátott ÜHG és különösen a CO₂ az atmoszférában olyan klimatikus hatásokat okoz, amely hosszú távon rendkívüli mértékben veszélyeztetheti az emberi életfeltételeket, illetve az ökológia rendszerek stabilitását. A globálisan értelmezett alacsony karbon-kibocsátású gazdaság elméleti rendszere a klímakatasztrófák elkerülése érdekében, a zero-karbon kibocsátású gazdasági rendszerek létrehozását, illetve a megújuló energia vagy zöldenergia gazdaság kiépülését preferálja. Ennek a speciális célrendszernek az értelmezése a gazdasági szereplők számára sok esetben nagyon nehéz, mivel kevés konkrét eszköz kapcsolódik a megvalósításhoz és a kockázatok, költségek valós felméréséhez. A gazdasági szereplők számára jelentős lépést az elmúlt években, a 2006-ban Stern Jelentés (Stern Review) néven ismertté vált dokumentum jelentette, mely a globális felmelegedéssel járó lehetséges pénzügyi és gazdasági problémákat is feltárja. Mind a társadalom, mind a gazdaság szemszögéből nagyon egyértelmű megközelítést ad, illetve az élővilágra tett hatásokat és változásokat is költségszinten vizsgálja. A dokumentum szerint az éghajlatváltozás következményei igen súlyosak, költségesek és visszafordíthatatlanok, ezért azonnali és határozott gazdasági és pénzügyi lépéseket javasol, mert így a klímaváltozás elleni küzdelem költségei töredékére redukálhatóak. Az elmúlt évek környezeti katasztrófái okán mindenki számára egyértelmű, hogy a klímaváltozás indirekt költségei szinte beláthatatlan méretűek, s ezeket valamiből, valahonnan finanszírozni kell a társadalomnak. Mivel a pénzügyi intézetek a szolgáltatási rendszereiken keresztül szinte mindenkivel kapcsolatban állnak (hitelezés, számlavezetés, megtakarítások, tőzsdei befektetés stb.), kézenfekvő és belátható, hogy az ő bevonásuk nélkül nem oldható meg egykönnyen a globális erőforrásválság átrendezésének problémája. Annak érdekében, hogy a klímaváltozás globális problémájához megfelelő pénzügyi eszközrendszereket és forrásokat találjunk, alapvető gazdasági érdekrendszerek szempontjainak működési törvényszerűségeit kell a kijelölt célokhoz hozzárendelnünk. A természeti értékek, klímabarát rendszerek pénzügyi értelmezése csak a közelmúltban kezdődött meg, ezeknek az induló megoldásoknak, mintaprojekteknek a széles körű megismerése ezért lehet fontos a közeljövőben.

A FENNTARTHATÓ ÜZLET STRATÉGIÁJA

Az elmúlt évek „fenntartható business-t” szimbolizáló gazdasági folyamatai, amelyek főként a megújuló energiatermelő rendszerek alkalmazásának nyitottak teret, a rendkívüli hosszú megtérülési mutatók mellett is finanszírozási kockázatot jelentettek. Az alternatív energiát termelő rendszerek fejlesztése főként az energiapolitikai bizonytalanság okán kapott a rendkívül magas kockázati szint ellenére, az indokolhatónál is nagyobb lendületet. Sajnos egyértelműen kijelenthető, hogy főként az nyugat-európai térség esetében olyan gazdasági veszteségeket okoztak az átgondolatlan, rendkívül nagy állami források bevonásával elindított alternatív energetikai célprogramok (német biodízel program, osztrák bioetanol termelés), hogy a hitelpiacok, finanszírozási rendszerek megriadtak az ott zajló folyamatok sikertelenségétől. Ezért természetes beidegződésként épült be a pénzügyi köztudatba, hogy ezek a zöldenergia termelési rendszerek piaci alapon még nem finanszírozhatók, ott csak állami, társadalmi szerepvállalás mellett lehet a pénzpiaci gyakorlat jól bevált eszközeit alkalmazni.

Azonban az ázsiai emissziós piacok, amelyek szintén a megújuló energia vagy emisszió takarékos beruházások folyamataira épülnek, olyan rendkívüli fejlődésen mentek keresztül az elmúlt öt évben, amely megcáfol minden korábbi pénzügyi álláspontot. Az energiatermelést, vagy ÜHG csökkentést érintő, főként Európából induló ázsiai beruházások 80 %-ban olyan projektkörnyezetben valósulnak meg, ahol a projektek működtetéséből elszámolható emissziós megtakarítások piaci értékesítésre kerülnek. Ma már az is megkérdőjelezhetetlen tény, hogy az ázsiai projektek döntő többségének elindítását, megvalósulását az emissziós megtakarításokból származó extra bevételek lehetősége okozza.Az ázsiai példa tehát jól mutatja, hogy az alacsony karbon-kibocsátású gazdasági rendszerek fejlődése tehát nemcsak politikai akarat segítségével, hanem piaci mechanizmusok optimalizálódásával is létrejöhet. Erre a jelenségre természetesen csak speciális gazdasági környezet predesztinálhat (pl. a rendkívüli energiapazarlással és szennyezésekkel járó kínai termelési rendszerek kiváltása), de tény, hogy a kialakult jelenséget szükségszerűen vizsgálni kell, mert a klímaváltozáshoz kapcsolódó technológiaváltás esetében nem lehet gyakorlat az az európai trend, melyben euró milliárdok folytak el anélkül, hogy releváns környezeti változások következtek volna be az emisszió kibocsátás területén. Az elmúlt két évben, főként az EU-országokban bekövetkezett jelentős ÜHG kibocsátás csökkenés azonban megkérdőjelezhetetlen, mivel mérhetően és jelentősen csökkent az egyes ágazatok energiafelhasználása és hulladék-kibocsátása. Mindenki számára világos azonban, hogy ennek legfőbb oka a pénzügyi válságjelenség volt, illetve az ezzel párosuló termeléscsökkentés, nem pedig a klímaváltozás elleni európai programok sikeressége.

ZÖLDENERGIA FEJLESZTÉSEK ÚJ DIMENZIÓJA

A hatalmas zöldenergia fejlesztési kiadások ezért tűnhettek el azokban az európai fejlesztésekben, amelyeknek gazdasági sikertelenségéről sorra lehetett hallani az elmúlt évek során. Az esetek többségében állami támogatásból olyan termelési rendszerek épültek fel, amelyek még a működtetéshez szükséges bevételek is képtelenek voltak produkálni a termelés elindítását követően. Ezek az események természetesen óvatosságra intettek, intenek mindenkit a piaci környezetben. Ezért jól érthető az a gazdasági jelentéség, melynek értelmében a pénzintézetek, a hitelintézetek ma már rendkívüli óvatossággal kezelik az alacsony karbon-kibocsátású alaprendszerek (pl. zöldenergia) fejlesztésére irányuló törekvéseket. Úgy gondoljuk, hogy alapvető döntési kritérium kell hogy legyen az a gazdasági elvárás, mely szerint egy beruházás megtérülési ideje nem lehet hosszabb, mint a berendezések valós életciklusa. Az esetek nagy részében a tíz éven túl nyúló megtérülési mutatók alkalmazása irreális elvárásokat jelent, ezt nem kell, nem lehet a pályázati források, állami támogatásk elérésének feltételeként alkalmazni.Annak érdekében, hogy a valóban megtérülő gazdasági beruházások, pénzintézetek számára is biztonságos befektetési környezet jelentsen, hiteles piaci információkra van szükség, valós keresleti és kínálati összefüggéseket és átlátható piaci folyamatokat kell indukálni a zöldenergia szektorból. A globális gazdasági rendszerek ma nem tudják biztosítani ezeket a feltételeket, így ezek a jelenségek a lokális piaci környezetben stabilizálódhatnak, fejlődhetnek megfelelő karakterisztikával. A változó marko- és mikrogazdasági környezetben tehát újra értelmeződnek a gazdasági működést alapvetően meghatározó folyamatok, amelyek a karbongazdaságtan elméletén keresztül nyerhetnek gyakorlati megvalósulást. A karbongazdasági rendszerek működtetésének alapja, hogy az egyes gazdasági folyamatok során létrejövő emisszió elkerülés vagy megtakarítás valós piaci értéket nyerjen, és ezek a gazdasági folyamatokban kockázatcsökkentő, az eredményességet is javító tényezőként működhessen. Ezeknek az új gazdasági törvényszerűségeknek a megteremtését, feltételrendszereinek kiépülését alapozza meg a kialakulóban lévő karbongazdaságtani tudományterület, amely az ÜHG vagy CO₂ elkerülés folyamatában próbálja optimalizálni a piacokat érintő versenyfeltételeket.

Forrás: Fogarassy, C. (2009) Karbongazdaságtan – avagy a tervszerű üvegházgáz csökkentés és emissziómenedzsment gyakorlati kérdései. Szent István Egyetemi Kiadó, Gödöllő, 2009